- Szeretnél velem Barcelonába utazni?
A lány meghökkent. Agya leblokkolt, nem értette mi történik. A fiú aranyos volt. Látott valamit a szemében, amit nem értett. Nem volt az a tipikus Adonisz, de vibrált körülötte és a hangjában valami izgalom, valami vonzó.
A fiú kérdőn nézett a lány szemébe, olyan ártatlan és törékeny volt. Úgy vélte üvegből fújták a testét, mintha eltévedt volna az idő végtelenében, és most miatta bukkant fel éppen itt és most. A fájdalom lehetett a lét eleme, mintha a kecsesség szülte volna.
Csett.
*
Hattyúk úsztak a tavon, a tavirózsákat kerülgették. Szitakötők játszottak a fényben halk jazz szólt, valahol a háttérben. A távoli neszezés nem zavarta őket, csupán egymás szavát lesték.
- Furcsa vagy, és azt hiszem időnként nem is értelek. - mondta a lány és elfordította a fejét - Viszont izgalmas, és végtelenül boldog.
- Boldog nem vagyok, csak most, hogy ennyi időt velem töltöttél. - nézte a szitakötőket a kezén. Összegabalyodva szerették egymást, úgy tűnt, hogy hozzájuk beszél.
- Miért ne tettem volna, nem volt túl átlagos, ahogy oda léptél hozzám. Azt hittem egy mesébe csöppentem, vagy valami rossz tréfát próbálsz játszani velem.
- Nem így képzelted el az első találkozást egy férfival? Lehet nem is így kellett volna lennie, de tudom e nélkül soha nem hallgattál volna meg.
- Ne törődj ezzel, nem számit már. Itt ülsz mellettem és ennyi számit már csupán.
- Tudom. - hátradőlt és élvezte a fű illatát, a hold ragyogását, a távoli zenét, a lány kezének érintését.
Csett.
*
Európa felett üres fejjel a semmibe révedve ültek a repülőgépen. Mindkettőjük gyomrát összehúzta az izgalom. Vártak csöndben, tudták idejük még van bőven. Egyszer minden szót elmondanak, minden képet meglátnak.
Az utas kísérő elkezdte betanult szövegét; a leszállás gyorsan zajlott, a taps viszont elmaradt a végén. Az arcok szürkén, egyhangúan szálltak le, s a fekete-fehér képet csak az ő néma mosolyuk töltötte meg.
Csett.
*
Elindultak a hold vezette őket útjukon. A várost-köveit rótták, hol első közös napjukat töltötték. Szikrázott minden szó közöttük, s kezük boldogan összeforrt. Értettek már mindent, s langy meleg szellőtől sodorva egy tóparton találták meg csendes kis pillanatban egymást.
- Emlékszel az első hajnalra? - kérdezte ártatlan hangján, ahogy a kezét szorította.
- Hogy is felejthetném el az első csókot? - válaszolta mosollyal az arcán, s gyengéden magához húzta, s mézédes ajkát kóstolgatta.
Elvarázsolva sétáltak az utcákon, míg a nap jó reggelt nem kívánt nekik. Álmosan tértek vissza az eldugott kis utcába, hol meleg párnák közt felfedezték mind azt, mit elrejtettek még.
Csett.
*
A két ifjú második napját kezdte meg a katalán fővárosban. Mohón itták egymás szavait, s még mohóbban vágyták az ismeretlent, mely örökre összeköti őket. Hemingway. Nem tudták, hogy került szóba, de a Veszélyes nyár élményére vágytak.
A bikát akarták látni, ahogy a torreádor tánca megbabonázza, majd csókot lehelve rá elpusztítja. Hogy szemük végre valóságként lássa, mind azt mely ezer egy álmukat végig kísérte. Nem a nagy arénába, nem engedhették meg maguknak, ám a szerencse melléjük szegődött, egy fiatal matador képében.
A…
Csett.
*
A bika fenséges volt. Szarvain megcsillant a fény, s szinte égnek meredt minden szőrszál a nézőtéren, ahogy prüszkölve végig sétált a Redondelen.
- Fenséges, nem? - a füléhez hajolva kérdezte a lány.
- Igen, csodás. Nem hiszem, hogy könnyű dolga lesz a matadornak.
A szavak szinte koppantak, ahogy színes ruhájában színre lépett a már látott fiatal spanyol.
- Ő az. - szinte gyermeki lelkesedés kapta el a lányt, ahogy megmentőjüket csodálták.
- Igen, de vigyázz, mert még féltékeny leszek. - a lány arca még inkább gyermeki varázslatban merült alá, s halvány csókot nyomott a fiú arcára. Mindketten felkacagtak.
A viadal elkezdődött. A bikát, fárasztani kezdték. Lassan minden készen állt, a gyilkossághoz. A matador felállt, az állat vele szemben. A köpeny leng, a másik leszegi fejét, s támadásra indul.
Az ifjú pengéjét megemeli. A döfésnek tökéletesnek kell lennie. A gerincvelőt célozza meg, de a bika máshogy gondolkodik. A feje a magasba lendül. A kard az égbe emelkedik, majd éles sikítás.
A hideg acél átszúrta a fiút…
*
Csett.
A lány szeme felpattant. A naptárról évek peregtek le pillanatok alatt. Az emlék friss volt mégis és fájdalmas. A doktor szeme kérdő és nyugalmas. Az első könnycsepp lassan kúszott le az arcán.
- Minden rendben. - mondta az orvos - Azt hiszem célhoz értünk. Most már tudjuk mi történt akkor.
A lány hallgatott. Elvette a zsebkendőt, s összegyűrte. Apró kis patakok szabadon hulltak le a földre. Sírt, szinte bőgött némán, hangtalan. A fiú képe a semmivé foszlott, s ő talán egy pillanatra megnyugodott.
