Megszülettem, felcseperedtem. Mesébe illő nem? Fut végig az agyamon, ahogy a könyvesbolt polcai között bóklászok. Semmi más nem jut eszembe, csak egy verset keresek, de nem emlékszem a címére, még a szerzőre sem, csupán annyira, hogy egy filmben hallottam, s a szerelemről szól. Milyen snassz? Inkább lila gombákat kellene látnom, azok legalább viccesek. Versek után rohangálok, s még csak az emlékezetembe se tudok öt-hat verssornál többet idézni. Átlag polgár lettem, valahol kihalt belőlem a lázadás szikrája. Beilleszkedtem, rossz hippi vagyok.
- Segíthetek? - lép hozzám a bájos eladó, be kell vallanom, hogy miatta járok ide, s nem is a könyvek miatt, az egész csak szöveg. Kifogásokat keresek, hogy akár csak lopva is rá tekinthessek.
- Nem. Köszönöm, csak nézelődök. - próbálom ezeket az egyszerű szavakat értelmesen egymás után fűzni, de úgy tűnik egy B-kategóriás amcsi filmbe kerültem, s csak hebegek-habogok. Elmosolyodik. Gyönyörű.
Kiejtem a kezemből a könyvet, segít felvenni. A kezeink egy pillanatra összeérnek. Elpirulok. Talán túlságosan is érzékeny vagyok egy férfihoz képest, nem egészséges ez. Rámosolyodok, inkább tűnhet egy grimasznak. Megalázva érzem magam, s még a lila gombák sem segítenek. A pénztárhoz szaladok, s veszek valamit. Nem is tudom mi az, csak menekülni akarok. Négy falra van szükségem, s magányra, el akarok bújni.
*
Az ágyon fekszem. A lány jár az eszemben. Úgy érzem merevedésem van. Sőt biztos. Talán így még szánalmasabb. A szégyen még tovább mélyül. De én nem is vagyok keresztény. Még sem tudok rajta túl lépni. Elmegyek a wcre, s nagyokat nyögök. Elégedett mosoly, majd vissza az ágyra. Álmodozás, pont mint abban a filmben, ahol a pasi angyalnak képzelte magát, s úgy hódította meg álmai asszonyát. Nekem is ez jut.
Szörnyű érzések keringenek bennem, valamit tenni kellene. Valahogy túl kellene lépni saját magamon, bizonytalan vagyok, s feszélyezett. Pszichoanalitikusra lenne szükségem, de semmi értelmét nem látom. Beszélhetnék órák hosszat, s csak az ő pénztárcája dagadna, mely nem lenne fordítottan arányos az én problémáim mértékének változásával.
Most meg körülményes vagyok. Talán tényleg a párduchoz hasonlítok a legjobban. Be vagyok zárva pár porszembe. Lehet ez a baj. Bár a filozófiai merengések sem segítenek. Fasza már megint magamban beszélek, s saját magamat elemzem. Valami baj van, lehet megkattantam. Az őrület gondolata legalább jó. Tetszik, mert sok problémát megoldana.
Csengetnek. Ki a fasz lehet az, nem akarok találkozni senkivel. Nem válaszolok. Újra megnyomja és még egyszer majd még egyszer. Nem bírom kimegyek.
- Ki az?
- J, vagyok a könyvesboltból. - a szívem egyre hevesebben ver, ismerem a hangot - Ott felejtette a pénztárcáját, de mire észrevettem már eltűnt. - kinyitom az ajtót, úgy állok, mint abban a másik filmben a pacák, aki nem akar a dagadt nővel beszélni. Mondjuk neki igaza lett, végül is a nő megölte a portást, mert az le akart vele feküdni. Megrázom a fejem.
- Oh, nagyon szépen köszönöm. - elmosolyodik, felbátorodom - Megkínálhatom valamivel cserébe kedvességéért, egy kávé, esetleg egy kis süti.
- Köszönöm. - biccent, még mindig csodálatos.
Bekísérem, végig a folyosón. A nappaliban kínálok helyet, de nem ül le. Körbejárja. Csak nyugodtan. Valami ilyesmit motyogok, s eltűnök. Előkészítem a kávét, s előveszek valami gyümölcskenyeret. Előre csomagolt, de finom.
- Nagyon szereti a könyveket.
- Igen, ez a szenvedélyem. - lépek be újra a szobába - Illetve a filmek. Van egy kis magán gyűjteményem. - atya úr isten, ekkora hülyeséget.
- Látom. Van kedvence?
- Könyv, vagy film?
- Is.
- Hmm... aszem nincs, vannak amiket nagyon szeretek, de nem tudnék egyet mondani.
Felszínes a beszélgetés. Most mondanom kéne néhány címet, de egy sem jut eszembe. Majd még is kicsúszik a számon valami.
- Mondjuk a Farkallókkal táncolók. - ezt most kimondtam? azt hiszem igen. Felkacag. Így még sem veri ki veríték a homlokomat.
- Freud. - most én nevetek fel.
- Lehet.
Csók és függöny le.
